Vad szél a Hochwildstelle gerincén, 2024

musicbyabk
Feb 1, 2024
3 min read

Updated: Feb 2, 2024

2024 első alpin hétvégéjén egy szombati bemelegítő túrát követően - amely csodaszép tájakon keresztül a osztrák Tonion 1699 méteren elhelyezkedő keresztjéig vezetett minket - vasárnapra fő célpontként a Hochwildstellére került a választás, ami Steiermark legmagasabb csúcsaként egészen 2747 méterig nyújtózkodik.

Az 1000 méter szintet és kicsit több mint 12 kilométert kitevő szombati túrát egy jól megérdemelt Wiener Schnitzellel zártuk a Mürztal közelében fekvő Gasthof Ederben. Az Ausztria ékszerdobozának számító Gesäusén átvezetve Liezenben szálltunk meg, ahol az esti összepakolás után vasárnap már hajnali 4-kor csörgött az óra. Egy rövid autózást követően 5 órakor fejlámpával kezdtük a fókás menetelést a -10 fok körüli hidegben az 1062 méteren fekvő parkolóból, amely a schladmingi sírégió legkeletibb hegyétől (Hauser Kaibling) nem messze, keletre található.

A túrához előzetesen beszerzett gpx-ek a völgyben hosszú, lassan emelkedő 6-7 km-es első szakaszt ígértek, amit aztán platókkal és traverzekkel tűzdelt meredekebb falak követtek. A magasságprofil még splitboardos szemmel nézve is kedvezőnek tűnt, azonban ez már az indulás után hamar megcáfolódott; tudtuk hogy a túra végén visszafelé is hosszan fókáznunk kell majd, nem lehet fentről a parkolóig csúszni. Szépen haladtunk a sötétben felfelé, egyre jobban a hegyek közé jutottunk és ezen a magasságon még szuper friss porhó vett körül minket.

Már nagyjából kivilágosodott mire elértük az első meredekebb részt, amit egy rövid reggeli után elkezdtünk legyűrni. Szép, fákkal tarkított hegyoldal volt, amit egy sziklás patakmeder vágott keresztül. A medret mi is kereszteztük egy-két alkalommal, kidőlt fákon, sziklákon majd pedig laza hóréteggel borított traverzeken keresztül jutottunk fel az első platóra, ami még mindig egészen alacsonyan feküdt tervezett végállomásunkhoz képest.

Innen felfelé a havat firnes kéreggé alakította a szél, így feljebb érve a meredek traverzek firnvas nélkül már nem is voltak teljesíthetőek.

Felküzdöttük magunkat a körülbelül 2300 méteren fekvő következő platóra, ahol helyenként már erősebb széllökésekkel is találkoztunk.

A tervek szerint a Trattenscharte (2450 m) elnevezésű szoroson folytattuk tovább utunkat, amin áthaladva már láttuk, hogy a gerincen (Südgrat) a csúcs irányában nagyon erős szél fúj.

Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a gerinc aljáig, ahonnan már hágóvassal és jégcsákánnyal ellátva, a felszerelés többi részét a sídepoban hátrahagyva kellett volna felmászni. Pár száz méter után, egy lavina szempontból kockázatosabb részt egy köves-sziklás oldalon elkerülve el is értük a Südgratot, ahol azonban már olyan erejű örvénylő szél uralkodott, ami miatt úgy döntöttünk, hogy a csúcsmászásnak nincs reális esélye, 2550 méteres magasság körül visszafordulunk.

Egy relatíve gyors átszerelést követően, a körülbelül 80 km/h-ásra saccolt szélből menekülve megkezdtük az ereszkedést. Meg-megálltunk, hogy a tájban gyönyörködhessünk, eközben Olivér továbbra is a tőle megszokott hangulatú analóg képeket komponálta.

A lefelé csúszás közben lévő kisebb emelkedők rendesen megnehezítették a splitboarddal való haladást; újra és újra lecsatolva, a hóban térdig merülve próbáltam haladni a végkimerülés szélén, amíg Olivér és Peti síléceiken bevártak az emelkedők tetején.

A fenti firnes részeken jól jött a jégcsákány a kézben, a középső szakaszon pedig a kezdeti nehéz havat - ami eléggé megvezette a léceket és a deszkát, így nehéz volt benne a kanyarodás - egy nagyon kellemes pillow section-ökkel tarkított, erdei veretés követte a korábban keresztezett, vastag porhóréteggel fedett patakmederrel együtt.

A hajnali felismerés beigazolódott és a meredek részeken túljutva, a völgy magasabbik végén újra felkerültek a fókák, hogy aztán a hátralévő 6-7 kilométert lefelé is nagyrészt csoszogva tegyük meg, immáron több mint 18 kilométerrel és 1900 méter szint mászással a hátunk mögött. Olivér féltávon elővarázsolt gumicukrának köszönhetően utolsó energiáinkkal a napsütéses völgyben eljutottunk a parkolóig, ahol a 10 óra alatt teljesített, majd 25 km-t és 2000 m szintet tartalmazó túránkat 3 ökölpacsival zártuk, hogy aztán megindulhassunk hazafelé.